1. rész

   Már hét óra körül is lehetett, mikor az egyszer rám szakadt az ég. Hát ez remek - gondoltam magamban. Leültem egy fedett stadion mellett, hogy ne ázzak meg. Elővettem a telefonom, bedugtam a fülhallgatóm, és zenét kezdtem hallgatni. Szemeim becsuktam, fejem a falnak vetettem, és elmerültem a gondolataimban. Vajon jó ötlet volt eljönni otthonról? Apám észrevette már, hogy eltűntem? Ha igen, mit csinált? Gondolataimból az zökkentett ki, hogy valaki megkopogtatta a vállam. Kinyitottam szemeim, mire egy nagy darab hármasszekrény ember állt előttem. Kihúztam a fülest, mire megszólalt:

-Kisasszony, kérem távozzon!  A koncert csak kilenc órakor kezdődik. Addig a fiúknak készülődniük kell - mi van? Miről hablatyol?

-Uram, nézze. Azt hiszem, itt egy hatalmas tévedés van. Én csak...

-Igen látni akarja őket, mint a többi tinilány, de majd csak koncert után lehet - mondta tovább.

-Nem. Ön nem ért meg engem. Én csak az eső elől jöttem be ide, hogy ne ázzak el - ekkor vettem észre, hogy angolul társalgok a férfivel. - Kérem, nincs hol laknom - itt elborult az agya.

-Én megértem, de ne a fiúknál keressen menedéket. Most pedig - ragadta meg a karom. és felráncigált a földről. - TŰNÉS! - ordította, és hajított egyet rajtam, mire én a földön kötöttem ki újra. 

Magyarul kezdtem el káromkodni, minél cifrábbakat ordítottam, úgy sem érti. Pár perc múlva öt srác tűnt fel a stadion ajtajában, akik csak annyit láttak, hogy egy lány az esőben állva üvölt egy emberrel.

-Mi folyik itt? - kérdezte angolul az egyik fiú.

-Nem akartam szarrá ázni, ezért behúzódtam oda - mutattam a férfi felé -, de jött ez a vadállat, és kidobott az esőre - sírtam el magam. Igen, elsírtam magam. -Inkább verne egész nap az apám, minthogy ez legyen... Hülyeség volt eljönnöm otthonról. Semmit nem érek egyedül a világban... - és ekkor ugrott be... én ezt mind kimondtam hangosan angolul.... A fiúk rám néztek, majd egymásra.
  Arra eszméltem fel, hogy a stadionban vagyok egy széken, ahol az öt fiú vesz körül. Semmi nem érdekelt... Játszottam a nagy lányt, hogy elszököm otthonról, és hűha... Most bármit megtennék, hogy otthon legyek. Nem érdekelne, ha apám agyon verne, ha naponta leinná magát, ha megakarna erőszakolni - mert volt ilyen. Elgyengültem.
-Van valakid az apádon kívül? - kérdezte az egyik, mire megráztam a fejem. Ők elmentek beszélgetni, de nem maradtam gyedül. Egy nő jött oda hozzám.
-Szia, Lou vagyok, a fiúk fodrásza. Gyere kerítünk neked száraz ruhát - mosolygott rám barátságosan, majd megfogta a kezem, és húzni kezdett a.... valamerre. Szőke haja, fekete csőfarmere, fehér békejeles felsője, és megnyugtató külseje boldogságot, kedvességet sugárzott. Egy öltözőbe mentünk be, ahol női ruhák voltak. Oda adott egy fekete harisnyát, fekete gyönyörű koktélruhával, és egy bakancsot, amelynek magas volt a sarka. - Hmm a srácok elfognak ájulni tőled. De a hajad még vissza van - beültetett egy székbe, megszárította, kivasalta, és feltupírozta. - Tökéletes vagy.
-Köszönöm szépen! Nagyon szép lett... - mosolyogtam rá, de tudtam, utoljára láttam.
  Lassan kisétáltam az öltözőből, és a kijárat-felé vettem az irányt, azzal a szándékkal, hogy elmegyek. A székeknél felvettem a táskám, majd kiléptem. Az eső még mindig esett, de nem ez volt a legnagyobb gondom... Több tízezer lány állt az ajtónál bejutásra várva, én pedig most jöttem ki onnan. Futni kezdtek felém, az én fejemben pedig már az járt, hogy nekem befellegzett, Isten így bosszulja meg, hogy eljöttem otthonról. Miért nem rohadt paradicsommal dobálnak meg?! Ahh.... becsapódás várható... 3....2...1... valaki megragadta a karom, és berántott a stadionba. Hát ez talán jobb, mint a rohadt paradicsom....